Más néven
Ionok
Hivatalos név
Elektrolit vizsgálatok
A cikk utoljára felülvizsgálva:
A cikk utoljára módosult:
20.06.2018.
Röviden
Mire való a vizsgálat?

A testfolyadék és az elektrolitok közötti egyensúly problémáinak kiderítésére használják ezeket a vizsgálatokat.

Mikor kell a vizsgálatot elvégezni?

A vizsgálatok elvégezhetők általános egészségügyi szűrésként, vagy amikor a kezelőorvos valamelyik elektrolit (többnyire nátrium vagy kálium) túlsúlyára vagy hiányára, vagy ha a sav-bázis egyensúly felbomlásra gyanakszik.

Milyen mintára van szükség?

A kar vénájából vett vérminta szükséges. (Piros- ("natív") vagy sárga-kupakos ("géles") csőben.) A speciális igények miatt célszerű előzetesen érdeklődni a vizsgálatot végző laboratóriumban. Előfordul, hogy az elektrolitok meghatározást vérgáz-analízissel együtt kérik. Ebben az esetben a vérgáz paramétereinek meghatározásához alkalmazott vérvételi technika szükséges. 

Hogyan készüljek elő a vizsgálatra?

Nincs teendő.

Vizsgálati minta

Mit vizsgálunk?
Az elektrolitok elektromos töltéssel rendelkező ásványi anyagok, amelyek oldott sók formájában megtalálhatók a test szöveteiben és a vérben. Segítik a tápanyagok bejutását a sejtekbe, és az anyagcseretermékek kijutását a sejtekből. Segítik az egészséges vízháztartásnak és a test pH-szintjének megtartását. Az elektrolitvizsgálatok magukban foglalják a legjelentősebb elektrolitok meghatározását: nátrium (Na+), kálium (K+), klorid (Cl-) és szén-dioxid (
CO2 ).
A legtöbb nátrium a sejteken kívül, a plazmában található, ahol segít szabályozni szervezetünk vízmennyiségét. A kálium elsősorban a sejteken belül fordul elő, azonban egy kicsi, de létfontosságú mennyiségben található a plazmában is. (A plazma a vérben található folyadék, vagyis a vér sejtmentes része.)
A kálium meghatározása fontos. A K+-szintben bekövetkezett igen kis változás is hatással lehet a szív ritmusára és összehúzódási képességére.
A klorid a sejtekbe be- és kivándorol a sejtek elektromos semlegességének megtartása érdekében, és a szintje általában a nátrium szintjét tükrözi. A
CO2 része az elektrolitvizsgálatoknak, a bikarbonát- (HCO3) szint meghatározásával történik. A bikarbonát, amely a veséken keresztül választódik ki és szívódik vissza, segít a tartós pH-szint (sav-bázis egyensúly), és közvetve az elektromos semlegesség megtartásában.

A nátrium, kálium és klorid a táplálkozással kerül szervezetünkbe, és a vesén keresztül választódik ki. A tüdőnkön keresztül jutunk oxigénhez, amely szorosan kapcsolódik a CO2 -szinthez. E vegyületek kívánt egyensúlya jelzi több létfontosságú szerv megfelelő működését, elsősorban a vesét, tüdőt és a szívet.

Az elektrolitvizsgálatok magukban foglalják a nátrium- (Na+), a kálium- (K+), a klorid- (Cl-) és a szén-dioxid- ( CO2 ) meghatározást. Ide tartozik az anionrés” elnevezésű vizsgálat is, amely lényegében az elektrolitvizsgálatok mérési eredményeiből számolt érték. Egy kóros anionrés-eredmény nem specifikus, azonban jelezhet néhány anyagcsere-betegséget (mint például a cukorbetegséget), vagy éhezést, valamint olyan vegyületek felhalmozódását, mint például oxalát, glikolát vagy akár az aszpirin.

Hogyan történik a mintavétel?
A kar könyökhajlati vénájából történik a vérvétel. Ha a vizsgálatot a vérgáz paramétereinek meghatározásával együtt kérik, akkor az ott előírt mintavételi eljárást kell alkalmazni

Vizsgálat

Hogyan alkalmazzák a vizsgálatot?
Az elektrolitvizsgálatokat gyakran az általános kivizsgálás részeként kérik, önmagában vagy célzott anyagcsere-vizsgálatokkal együtt. Az elektrolit mérési eredményeit vagy a sav-bázis háztartás egyensúlyának megítélésére, vagy valamilyen speciális szervi működés rendellenességének feltárására, illetve a kezelés követésére használják. Mivel az elektrolit- és a sav-bázis háztartás zavara többféle heveny és idült betegségben előfordulhat, az elektrolitvizsgálatokat gyakran kérik kórházi bentfekvés alatt, különösen a sürgősségi ellátás során.

Ha egy adott betegnél az egyik elektrolit (pl. nátrium vagy kálium) szintje emelkedett vagy csökkent, a kezelőorvos kérheti annak az egy elektrolitvizsgálatnak az ismétlését mindaddig, amíg az elektrolit-háztartás zavara meg nem szűnik. Ha a betegnél a sav-bázis egyensúly zavara lép fel, a kezelőorvos vérgázvizsgálatokat is kérhet, amely magában foglalja a pH-mérést, valamint artériás vérmintából történő oxigén- és szén-dioxid-szint meghatározását. Ez a vizsgálat is addig ismételhető, amíg az egyensúlyzavar meg nem szűnik.

Mikor kéri az orvos a vizsgálatot?
Kérheti általános szűrési vizsgálat részeként vagy kórmeghatározásra, amikor a beteg vizenyővel, hányingerrel, fáradékonysággal, zavartsággal vagy szívritmuszavarral jelentkezik. Gyakran kérik többféle heveny vagy idült betegség kivizsgálásakor, vagy időszakosan, amikor ismert, hogy a beteg olyan betegségben szenved, amely az elektrolit-háztartás zavarával kapcsolatos. Kérhetik akkor is, ha a páciens olyan gyógyszert szed, amely az elektrolit-háztartás egyensúlyának zavarát okozhatja. Az elektrolitmeghatározás gyakori néhány kezelés hatékonyságának megítélésekor is, ilyen pl. a magas vérnyomás, a szívelégtelenség, valamint a máj- és vesebetegségek egy része.

Mit jelent az eredmény?
FIGYELEM: Mivel a referenciaérték számos tényezőtől függ (pl. a páciens kora, neme, a populáció, amelyből a mintavétel történt, a teszt módszere), az eredmények számértékei laboratóriumonként mást és mást jelenthetnek. Ezért ehhez a teszthez nem lehet általánosan érvényes referenciatartományt rendelni. Az Ön laboratóriumi leletén az a referenciatartomány van feltüntetve, amely a vizsgálatot végző laboratóriumban érvényes. Mindenképpen ajánlott az eredményeket szakorvossal megbeszélni. További információt kaphat a Referenciatartományok és jelentésük lapon.

Az elektrolitok szintje függ a táplálékbeviteltől, a szervezet vízmennyiségétől, és a vesék kiválasztó képességétől. Az elektrolitok szintjének szabályozásában több hormon is szerepet játszik, ezek közül fontos, a laboratóriumban is mérhető az aldoszteron és a natriuretikus peptid. Az aldoszteron egy olyan hormon, amely csökkenti a nátrium-, valamint fokozza a káliumürítést, a natriuretikus peptid viszont fokozza a nátriumkiválasztást a vesékben.
Néhány betegségben nemcsak egy, de több elektrolit szintje is változhat. A kezelőorvos ezért egy-egy ion mellett az elektrolitok összegyensúlyára kíváncsi. Vesebetegségben szenvedőknél, akiknél gyakran folyadéktöbblet van, a nátrium- és a káliumszint alacsony a hígulás miatt. Azoknál, akiknél súlyos folyadékvesztés lép fel, emelkedhet a nátrium-, kálium- és kloridszint. Néhány szívbetegségben, izomrendszeri és idegrendszeri problémánál, valamint cukorbetegségben előfordul, hogy csak egy elektrolit szintje válik kórossá.

Annak az ismerete, hogy melyik elektrolit szint nincs egyensúlyban, segíti a kezelőorvost a kórmeghatározásban, és a betegség kezelésében. Ha kezeletlenül marad az elektrolit-egyensúly zavara, akkor szédülés, görcs, szabálytalan szívverés vagy akár halál is bekövetkezhet.

Mit kell még tudnom?
Attól függően, hogy melyik elektrolit nincs egyensúlyban, és hogy milyen súlyos az egyensúlyzavar, változó a kezelési mód. Ezek lehetnek például a táplálkozással bevitt nátrium mennyiségének csökkentése, fokozott folyadékpótlás az elektrolitszintek csökkentésére, vízhajtók szedése, vagy az egyensúlyzavar egyéb gyógyszeres kezelése. A kezelés elkezdése után lehetséges, hogy időszakosan elektrolitvizsgálatokra lesz szükség a kezelés hatékonyságának megítélésére, valamint annak ellenőrzésére, hogy az egyensúlyzavar nem lép-e fel újra.

Gyakori kérdések

Mi az anionrés?
Az anionrés (anion gap, AG) egy olyan számolt érték, amely a különböző elektrolitszintekből adódik.
Az anionrés adja meg a meghatározott és a nem meghatározott elektrolitok közötti különbséget a szervezetünkben. Az elektromosság semlegesség elve szerint, a pozitív töltésű ionok (a kationok) és a negatív töltésű ionok (az anionok) mindig egyenlő számban vannak jelen. Rutinszerűen azonban nem minden ionszint kerül meghatározásra. A számolt AG-érték adja meg a nem meghatározott ionok szintjét, amely lényegében az anionok szintje, és ezért kapta meg az
anionrés” nevet. A leggyakrabban alkalmazott képlet a következő:

Anionrés (AG) = nátrium (klorid + szén-dioxid)

Vannak azonban másmilyen képletek is, ezért az AG referenciatartományok a különböző laboratóriumokban nem azonosak. Minden laboratórium megad egy saját referenciatartományt, és csak ezt szabad használni az eredmények értelmezésére.

Az anionrés nem betegségspecifikus. Emelkedik az AG-érték, ha a nem mért anionok száma emelkedik, az anionrés metabolikus acidosist is jelezhet, de nem nevezi meg az okot. Kezelni kell a metabolikus acidosist, és vissza kell állítani a sav-bázis egyensúlyt, de az okot is meg kell találni és kezelni. A lehetséges okok közé sorolható a nem megfelelően kezelt cukorbetegség, éhezés, vesekárosodás, mérgező anyagok, mint például a fagyálló folyadék vagy metanol fogyasztása, valamint az aszpirin-túladagolás is. Csökkent anionrés is előfordulhat, ez gyakran akkor észlelhető, ha csökkent az albumin és emelkedett a globulinok szintje.

Kérdések

Kérjük, hogy véleményével, észrevételeivel segítse munkánkat! Honlapunkkal kapcsolatos véleményét a következő elektronikus postacímre küldheti:

ltomldt@gmail.com

Leletek kiértékelésével, véleményezésével honlapunk nem foglalkozik! Kérjük, az ilyen jellegű kérdéseivel forduljon kezelőorvosához.

Milyen minőségben szól hozzá?
E-mail címe