Csontmarkerek

A csont felszívódás és képződés megítélésére és nyomonkövetésére; néhány csontanyagcsere betegség, mint például a csontritkulás monitorozására; olyan csontanyagcsere betegségek felismerésére, mint a Paget kór

Amikor a csontsűrűség vizsgálat alapján a csontsűrűség csökkent; a csontvesztés miatt végzett kezelés előtt, illetve rendszeresen az alatt a kezelés hatásosságának az értékelésére és annak a meghatározására, hogy a csontvesztés sebessége csökkent-e vagy emelkedett.

A kar könyökhajlati vénájából vett vérre, vagy néha vizeletmintára.

Éhgyomri vérvételre lehet szükség; a mintákat általában reggel veszik.

A csont merev, kemény kötőszövet, ami emberben a csontváz döntő részét teszi ki. Egyben élő, növekvő szövet, amelynek mintegy a 10%-a évenként kicserélődik. A vérben a csontmarkerek és a csontátépülés termékeit kimutató vizelettesztek segítenek meghatározni, hogy a csontfelszívódás és/vagy képződés sebessége kórosan fokozott-e, ami potenciálisan csontbetegségre utal. A markerek segíthetnek meghatározni azt, hogy valakinél mekkora a csonttörés kockázata, illetve ellenőrizni a csontbetegségek, például csontritkulás és Paget-kór miatt kezelt betegeknél a kezelés hatását.

A csont jórészt I-es típusú kollagénből épül fel. Ez a fehérjeháló biztosítja a csont feszítéssel szembeni erejét és vázát. A csontos vázat kalcium-foszfát, egy ásványi anyag erősíti. A kollagén és a kalcium kombinációja adja a csont keménységét, miközben a csontok elég rugalmasak ahhoz, hogy képesek legyenek súlyt viselni, illetve a nyomásnak ellenállni. A kalcium több mint 99%-a a csontokban és a fogakban található; a maradék 1% a vérben van.

Az ember élete során a csont folyamatosan átépül és ez biztosítja az egészséges csontszerkezetet. A csontban két főbb sejttípus található: az oszteoblasztok és az oszteoklasztok. Az oszteoblasztok azok a sejtek, melyek az új csont képződését elindítják, egyben az oszteoklasztok stimulálásával serkentik a csont lebontását. Az oszteoklasztok a megerősítésre szoruló területen az általuk termelt sav és enzimek révén feloldják a fehérjehálót és így kis területen a csontot is.

Az oszteoblasztok az új csont képzését különböző vegyületek kiválasztásával serkentik. Ezek segítenek kialakítani egy új fehérjehálót, amibe aztán kalcium és foszfát rakódik le. Ez a folyamatosan tartó átépülés mikroszkopikus mértékben a szervezet egészében zajlik; ez tartja a csontokat életben és biztosítja a csontok erősségét.

A korai gyermekkorban és serdülőkorban az új csont gyorsabban képződik, mint ahogy a régi csont lebomlik. Ennek eredményeként a csontok nagyobbak és súlyosabbak, állományuk sűrűbb. A csontképződés üteme a csontfelszívódás ütemét egészen addig meghaladja, amíg az illető el nem éri a csúcs csonttömeget (azaz amikor maximális a csontsűrűség és -erő) 25 és 30 éves kora között.

Ezt követően a csontfelszívódás üteme meghaladja a csontképződését; ez csontvesztéshez vezet. Az, hogy mikor kezd el valakinél a csontvesztés tüneteket okozni, függ a fiatalkorban kialakult csont mennyiségétől és a csontfelszívódás sebességétől. Általában a nőknél hamarabb lépnek fel a tünetek, mint a férfiaknál, mivel náluk eredetileg is kevesebb csont képződik; illetve, a változó kor (menopauza) után, a csontvesztés is gyorsabb egyes nőknél.

Sokféle betegség és állapot okozhat aránytalanságot a csontfelszívódás és –képződés között. A csont markerek segíthetnek az egyensúlyzavar kimutatásában és a fokozott csontvesztés detektálásában. Leggyakrabban a markereket a csontritkulás kivizsgálásakor és ellenőrzése során használják; így olyan esetekben, amikor a csontritkulás az életkorral összefüggésben jelenik meg, illetve olyan másodlagos csontritkulás esetén, amikor a csontvesztés egy alapbetegség miatt következik be. Csontvesztést okozhatnak olyan betegségek, mint a reumatoid artritisz, a hiperparatireózsis, a Cushing kór, a krónikus vesebetegség, mielóma multiplex, vagy bizonyos gyógyszerek, mint az epilepszia-elleni készítmények, glükokortikoidok vagy lítium tartós szedése.

Gyermekeknél a csontanyagcsere zavarainak a felismerésében, illetve ezen állapotok kezelésének az ellenőrzésében segíthetnek. Ide tartozik az angolkór, a fiatalkori Paget-kór, az oszteogenezis imperfekta (amit törékeny csont betegségnek is neveznek), és a hipofoszfatémiás rachitisz; ez egy olyan angolkór-típus, ami alacsony foszfátszinttel és hipofoszfatáziával (HPP) jár és a csontok és fogazat kóros fejlődéséhez vezet. 

A vérmintát a könyökhajlat egyik vénájába vezetett mintavételi tűn keresztül veszik. Néha véletlenszerűen  vagy megadott időpontban  vesznek le vizeletmintát egy, a laboratórium által biztosított tiszta gyűjőedénybe.

MEGJEGYZÉS: Ha valamilyen orvosi, laboratóriumi vizsgálattól fél, vérvételkor hajlamos a rosszullétre vagy szorongás fogja el, ajánljuk, hogy felkészülésként olvassa el a következő írásokat: A vizsgálattal járó fájdalom leküzdése, Vérvétellel kapcsolatos tanácsok, Hogyan segítsünk a gyermekeknek az orvosi vizsgálatokon, és Hogyan segítsünk az időseknek az orvosi vizsgálatokon.

A Mi történik a mintával? Rövid látogatás a laborban című írás bepillantást nyújt a vér- és torokváladék-minták előkészítési és feldolgozási folyamatába.

Lehet, hogy a vizsgálat előtt nem szabad ennie. A vérben és a vizeletben számos csontmarker szintje változik attól, hogy a nap melyik szakában veszik le (napszaki ingadozás), így a mintavétel időpontja fontos lehet. Ezért gondosan kövesse a mintagyűjtés időpontjára vonatkozó utasításokat, például, ha az aznapi második alkalommal ürített vizeletet kell gyűjtenie.

Egy vagy több csontmarker vizsgálat eredményére lehet szükség annak a meghatározására, hogy valakinél fokozott-e a csont átépülés (turnover) (felszívódás és/vagy képződés). A csontmarkereket általában a csontsűrűség vizsgálat (pl., BMD, DEXA felvétel) kiegészítéseként kérhetik, hogy segítsék a csontvesztés mértékének a meghatározását és kimutassanak néhány csontbetegséget.

Felnőtteknél a csontmarkereket általában a csontbetegség, elsősorban csontritkulás  miatt adott csontfelszívódást gátló gyógyszerekre fellépő válasz ellenőrzésére használják és annak a meghatározására, hogy a betegnek adott gyógyszer adagja hatásos-e.

Gyermekeknél ezeket a teszteket elsősorban csont anyagcsere-betegségek, például másodlagoscsontritkulás, angolkór, Paget kór, és oszteogenezis imperfekta kimutatására és kezelése során használják.

Ezek a tesztek a felszívódást gátló vagy a csontképződést elősegítő terápiákra adott választ hamarabb (3-6 hónapon belül) jelzik, mint a röntgenen alapuló csontsűrűség vizsgálatok (1-2 év után jeleznek). Ezért a kezelést sokkal korábban lehet módosítani vagy korrigálni akkor, ha valaki nem a tervezettnek megfelelően reagál rá.

Az International Osteporosis Foundation (IOF) és az International Federation for Clinical Chemistry (IFCC) nevű szakmai szervezetek a csontátépülés (turnover) értékelésére két tesztet ajánlanak:

• C-telopeptid (1-es típusú kollagénC-terminális telopeptid (CTx)) – a csontfelszívódás markere. Ez a fehérjemátrix karboxi-terminális végéről származó peptid darab; ezt használják a csontfelszívódás elleni gyógyszerek, például a biszfoszfonátokkal végzett, illetve a hormonpótló kezelés ellenőrzésére, például változó kor utáni nőknél és alacsony csonttömegű (oszteopeniás) betegeknél
• P1NP (1-es típusú prokollagén N-terminális propeptid) – a csont képződés markere. Ezt az oszteoblasztok állítják elő és tükrözi a kollagén- és csontképződés sebességét. A vizsgálatot a csont felszívódás markereivel, például C- vagy N-telopeptid vizsgálattal együtt kérhetik. Ez a csontképződés legérzékenyebb markere, ami különösen hasznos a csontképződést elősegítő és a felszívódást gátló gyógyszerek hatásának az ellenőrzésére. Javasolt, hogy a tesztet alapállapotban, a csontritkulás kezelésének elkezdése előtt, majd 3 ‑ 6 hónappal azt követően végezzék el.

A csontfelszívódás vizsgálatára kevésbé gyakran kért egyéb vizelet- és vérvizsgálatok közé tartozik:

• N-telopeptid (1-es típusú kollagén N-terminális telopeptid (NTx)) – Ez a fehérjemátrix amino-terminális végéről származó peptid darab; ezt a markert is a kezelés monitorozására használják.
• Deoxipiridinolin (DPD) – gyűrűs felépítésű kollagén lebontási termék.
• Piridinium-keresztkötések – kollagén lebontási termékek, melyek közé a DPD is tartozik. Ezeket a kezelésre adott válasz ellenőrzésére használják, A telopeptideknél kevésbé specifikus a csont kollagénre.
• Tartarát-rezisztens savas foszfatáz (TRAP): ezt a típusú savas foszfatázt az oszteoklasztok termelik. Ezek a sejtek oldják fel kis területeken a csontfelszívódás során a csontot.

A csontképződést vizsgáló egyéb tesztek, amelyeket esetenként kérhetnek:

• Csontspecifikus alkalikus foszfatáz (ALP) – az ALP egyik izoenzime. Értéke az oszteoblaszt sejtfunkcióval függ össze (ez a sejt vesz részt a csontképződésben). Úgy gondolják, hogy szerepe van a csontba történő ásványi anyagok lerakódásában. Javasolt, hogy a tesztet alapállapotban, a csontritkulás kezelésének elkezdése előtt, majd 3 ‑ 6 hónappal azt követően végezzék el. Az eredményeket a  máj eredetű ALP értéke befolyásolhatja.
• Oszteokalcin (csont gla fehérje) – ezt a fehérjét az oszteoblasztok termelik; a csontszerkezet nem kollagén részét alkotja. Részben a vérkeringésbe is bejut. Az oszteokalcin szintje a vérben a csontképződés sebességét tükrözi, így az oszteoblaszt funkció hasznos markere. A teszt eredményét a warfarin (Coumadin®) alvadásgátlógyógyszer szedése befolyásolja.

A vizsgálatot egyéb tesztekkel, például kalcium, D-vitamin, pajzsmirigy vizsgálat, és parathormon szint mérésekkel együtt kérhetik akkor, amikor a csontsűrűség vizsgálat (képalkotó eljárás) eredménye alapján fokozott csontvesztésre van gyanú és/vagy az illető kórtörténetében kis erőbehatásra bekövetkezett csonttörés szerepel.

Gyermekeknél a vizsgálatra akkor kerülhet sor, amikor olyan tüneteket  és jeleket  észlelnek, amelyek csontanyagcsere-betegségre utalnak. Ilyenek például:

• Csont és/vagy ízületi fájdalom
• Nagyobb törés-gyakoriság
• Lassabb növekedés és csontfejlődés
• Csontdeformáció
• Törékeny fogak

Csontbetegség kezelése során a felszívódást gátló vagy a csontképződést elősegítő gyógyszerek adása előtt, majd általában a terápia elkezdése után 3 – 6 hónappal egy vagy több csontmarker tesztre kerülhet sor a kezelés hatásosságának az ellenőrzése érdekében.

A vizeletben és/vagy vérben egy vagy több csontmarker magasabb értéke a csontok gyorsabb felszívódására és/vagy képződésére utal, de nem jelzi a kiváltó okot (azaz nem diagnosztikus értékű). Emelkedett lehet a csontmarkerek szintje az alábbi állapotokban:

• Csontritkulás
• Paget kór
• Csontra terjedt rosszindulatú daganat (csontáttétek)
• Hiperparatireózis
• Hipertireózis
• Oszteomalacia (csontlágyulás) felnőtteknél és angolkór gyermekeknél — a csontba nem rakódnak le ásványi anyagok, gyakran D-vitamin- vagy kalciumhiány miatt
• Idült vesebetegség (renális oszteodisztrófia)
• Glükokortikoidok túlzott vagy nagy dózisban való használata, vagy Cushing szindróma

Az alacsony vagy normális szint nem utal fokozott csontanyagcserére.

Ha a csontfelszívódást gátló kezelés ellenőrzésére használják, a kezelés során a csontfelszívódást jelző markerek szintjének a csökkenése terápiára adott választ tükrözi.

A mintákat egységes módon kell gyűjteni, a vizsgálati eredményeket pedig körültekintően kell értelmezni. A csontmarkerek szintje naponként és napon belül (diurnálisan) is változik. A legtöbb csontmarker szintje a legmagasabb reggel; egyesek értékét, különösen az alkalikus foszfatázt, az étkezés is befolyásolja.

A csontmarkerek szintjét emellett számos tényező is befolyásolja, különösen a gyermekkori fejlődés során. Ide tartozik a nem, az életkor, a növekedés sebessége, tápláltság és serdülés. Ezért a csontmarker értékek értelmezéséhez a megfelelő referencia tartományokat kell használni.

A legtöbb esetben a fokozott csontvesztésről nem tudnak az emeberek. Az állapot egészen addig nem okoz tüneteket, amíg az illetőnél váratlanul csonttörés nem következik be.

Az emlő- vagy prosztatarákos betegeknél nagyobb a csontáttétek gyakorisága. Van adat arra, hogy a csontmarkerek segíthetnek az orvosnak előre jelezni, melyik emlő- vagy prosztatarákos betegnél nagy a csontáttétekkel járó szövődmények kockázata és kinek érdemes csontfelszívódást gátló gyógyszereket, például biszfoszfonátokat adni.

A csontmarkerek jelentős részének korlátozott a klinikai felhasználhatósága, azonban a kutatók továbbra is keresik, milyen módon tudnák javítani a klinikai használhatóságukat.

A csontmarker vizsgálat jellegzetesen csak azok számára javallt, akiknél fokozott a csontvesztés vagy nagyobb ennek a kockázata. A tesztek nem alkalmasak általános szűrésre. Kiegészítő információt adhatnak, de nem helyettesítik a csont ásványi anyag sűrűség szűrést.

Általában senkinél sem kerül sor az itt bemutatott összes teszt elvégzésére. A legtöbb orvos csak egy vagy néhány csontmarkert kér; ennek részeként egy vagy két olyan markert, ami a csontfelszívódás mértékét és egy vagy két olyan markert, ami a csontképződést mutatja. A csontmarkerek kiválasztása számos tényezőtől függ, így az Ön kórtörténetétől, panaszaitól és tüneteitől, a fizikális vizsgálat eredményétől; ezek egyénenként nagymértékben eltérőek. Az orvos a vizsgálatokat az alapján fogja kiválasztani, mennyire hasznosak az Ön esetében. Általában, ha egy adott tesztet kérnek a kezelés előtt az alapállapot felmérésére, akkor ugyanezt a tesztet fogják később is kérni azért, hogy az eredményeket össze lehessen hasonlítani.

Általában nem. Bár a vér- vagy vizeletminta levehető a rendelőben, ezt egy laboratóriumba fogják elküldeni, ahol elvégzik a vizsgálatot. A csontmarkereket nem vizsgálja minden laboratórium, a mintákat gyakran egy referencia laboratóriumba küldik.

Az embereknek lépéseket lehet és kell tenni annak érdekében, hogy ügyeljenek csontjaik egészségére, azonban magukat a csontmarkereket nem befolyásolja az életmód megváltoztatása. Ha csontvesztése fokozott, működjön együtt az egészségügyi ellátást biztosító szakemberrel és határozzák meg, melyik az Ön számára a legjobb kezelés.