ADH

Az antidiuretikus hormon (ADH) hiányának vagy fokozott termelésének a kimutatására, diagnosztizálására vagy a kiváltó ok meghatározására. A vizsgálatot nem használják széles körben; ezeket a betegségeket gyakran a kórtörténet és egyéb laboratóriumi eredmények, például a vér és a vizelet ozmolalitás és elektrolitszintek alapján diagnosztizálják.

Az antidiuretikus hormon (más néven arginin vazopresszin (AVP) az agyban a hipotalamuszban termelődő, majd a koponyaalapon elhelyezkedő agyalapi mirigy hátsó részében tárolódó hormon. Az ADH segít a szervezetben a vízháztartást szabályozni. Számos betegség, állapot és gyógyszer befolyásolhatja a felszabaduló ADH mennyiségét vagy a vese ADH-ra adott válaszát.

ADH hiányt a diabetes insipidus két fő típusában gyakran lehet észlelni. Centrális diabetes insipidus esetén a hipotalamusz nem termel ADH-t, vagy az ADH nem szabadul fel az agyalapi mirigyből. Nefrogén diabetes insipidusra jellemző, hogy a vese csökkent mértékben reagál az ADH-ra. A diabetes insipidus mindkét típusában nagy mennyiségben híg vizelet ürül.

Néha vízmegvonásos ADH stimulációs próbát végeznek a két típus elkülönítésére. Ennek során a folyadékbevitel korlátozására, ADH szint mérésére, majd ADH (vazopresszin) adására kerül sor. Adott időközönként, a vazopresszin beadása előtt és után több alkalommal kerül sor vér- és vizelet ozmolalitás mérésére annak érdekében, hogy figyelemmel kövessék, hogyan reagál a szervezet a folyadékbevitel korlátozására, majd a gyógyszer adására. Az eljárást szoros orvosi ellenőrzés mellett kell végezni, mivel az néha súlyos kiszáradáshoz vezet, illetve veszélyt jelenthet azoknak, akiknek valamilyen alapbetegsége van.

Magas ADH szinteket gyakran lehet észlelni olyan állapotokban, melyek ’nem megfelelő ADH-elválasztással’ (SIADH = syndromes of inappropriate antidiuretic hormone) járnak. A SIADH vizsgálata kapcsán sor kerülhet a vér és a vizelet ozmolalitás, nátrium, kálium, és klorid tesztekre, valamint néha ADH mérésére is. Esetenként vízterheléses ADH gátlási próbát végeznek. Ennél a tesztnél az éhgyomorra érkező betegnek meghatározott mennyiségű vizet adnak, majd a keletkező vizelet mennyiségét, illetve a vizelet és vér ozmolalitás változását követik figyelemmel. ADH vizsgálatra is sor kerül. Az eljárást orvosi felügyelet mellett kell végezni, mivel veszélyes lehet azok számára, akik vesebetegségben szenvednek, illetve nagyon alacsony vér nátriumszint (hiponatrémia) kialakulását okozhatja.

A SIADH és egyéb,  ödémával, alacsony vér nátriumszinttel és/vagy csökkent vizelettermeléssel járó betegségek, például pangásos szívelégtelenség, májbetegség, vesebetegség, és pajzsmirigybetegség elkülönítésére más vizsgálatokat is végezhetnek.

Az ADH vizsgálatot kérhetik önmagában, egyéb vizsgálatokkal együtt, vagy a vízmegvonásos vagy vízterheléses próbák részeként azokban az esetekben, amikor feltételezetten fokozott vagy csökkent az ADH termelés és kiválasztás. Kérhetik, amikor valakinek nyilvánvaló ok nélkül alacsony a vér nátriumszintje és/vagy SIADH-hoz társuló tünetei vannak. Ha a SIADH fokozatosan alakul ki, lehet, hogy nem jár tünetekkel; ha viszont az állapot heveny, a panaszok és tünetek általában vízmérgezésnek felelnek meg. Ide tartoznak:

• fejfájás
• émelygés, hányás
• zavartság
• súlyos esetekben kóma és görcsrohamok

ADH tesztet akkor lehet kérni, ha a beteg rendkívül szomjas, gyakran kell vizeletet ürítenie és a kezelőorvos diabetes insipidusra gyanakszik.

Az ADH szint önmagában nem alkalmas egy adott betegség diagnosztizálására. Az eredményeket általában a beteg kórtörténetével, a fizikális vizsgálat eredményeivel, illetve egyéb vizsgálatok eredményeivel összhangban kell értelmezni. Az ADH hiány vagy túl magas szint lehet átmeneti vagy tartós, heveny vagy  idült, és bekövetkezhet valamilyen alapbetegség, fertőzés, öröklött állapot, agyműtét vagy fejet ért trauma hatására is.

A SIADH-hoz gyakran társul magas ADH szint. Ez az állapot különböző rosszindulatú betegségek, így leukémia, limfóma, és tüdő-, hasnyálmirigy-, hólyagrák, valamint agydaganat esetén is felléphet. Ilyen betegségekben nagymértékben nőhet az ADH-szint. Az ADH mérsékelt emelkedése észlelhető központi idegrendszeri betegségekben, például Guillain-Barré szindróma, sclerosis multiplex, epilepszia, és akut intermittáló porfíria; tüdőbetegségek, például cisztás fibrózis, emfizéma, és tuberkulózis esetén, valamint HIV/AIDS betegekben. Az ADH vizsgálatra akkor kerül sor, amikor ki kell vizsgálni az alacsony vér nátriumszintet és a vele járó tüneteket, illetve SIADH-ot kell kimutatni. A vizsgálatot azonban általában nem szokták kérni a betegségek diagnosztizálására vagy nyomon követésére.

Alacsony az ADH centrális diabetes insipidus, túlzott vízfogyasztás és alacsony szérum ozmolalitás esetén. Emelkedett lehet az ADH szint nefrogén diabetes insipidus, kiszáradás, trauma, és műtéti beavatkozás esetén.

Az ADH gátlási vagy stimulációs próba során a  kezelőorvos azt vizsgálja, hogy az ADH szintje megfelel-e az ozmolalitásban és a vízvisszatartásban bekövetkező változásoknak.

• A vízterheléssel járó ADH gátlási próba a SIADH diagnosztizálását segíti. A próba során a SIADH-ban szenvedőknek jellegzetesen csökken a vér nátriumszintje és ozmolalitása. A vártnál kevesebb vizelet termelődik; a vizelet ozmolalitása magas a szérum ozmolalitáshoz képest, illetve az ADH koncentráció a megfelelőnél nagyobb és nem csökken eléggé a vízterhelés során.
• A vízmegvonásos ADH stimulációs próbát a diabetes insipidus kétféle típusának az elkülönítésére használják. 
  • Nefrogén diabetes insipidus esetén a vese nem tud reagálni az ADH-ra. Ezt jelzi, hogy az ADH beadása előttihez képest nem változik a vizelet ozmolalitása, illetve, hogy magas a vér ADH szintje.
  • A centrális diabetes insipidusra az ADH kórosan alacsony termelése a jellemző és az, hogy a beteg nem képes koncentrálni a vizeletet. Erre az állapotra utal a vizelet ozmolalitás ADH beadását követő emelkedése, illetve az, hogy önmagában a vízmegvonásra ez nem lép fel.

Általában a vizeletkoncentráló képesség az életkorral csökken.

Az ADH kiválasztás nő, ha az ember áll; éjszaka; valamint ha fájdalom, stressz éri vagy ha mozog. A kiválasztás csökken magas vérnyomás betegségben, vagy ha az illető lefekszik.

Sok gyógyszer befolyásolhatja az ADH szinteket. Ide tartoznak:

• Az ADH felaszabadulást serkentő gyógyszerek, például: barbiturátok, dezipramin, morfin, nikotin, amitriptilin és karbamazepin.
• Az ADH hatását elősegítő gyógyszerek, például: acetaminofen, metformin, tolbutamid, aszpirin, teofillin, és nemszteroid gyulladáscsökkentő gyógyszerek.
• Az ADH szintjét vagy hatását csökkentő gyógyszerek: etanol, lítium, és fenitoin.

Nem: a legtöbb embernél az ADH termelése megfelelő és erre a szervezet megfelelően reagálva tudja a vízháztartás egyensúlyát fenntartani. Az ADH meghatározást általános szűrővizsgálatként nem használják. A legtöbb embernél soha nem kerül sor az elvégzésére.

A vért levehetik a rendelőben, azonban az ADH mérésére speciális eszközökre van szükség. A vizsgálatot nem végzi az összes laboratórium; lehet, hogy a mintát referencia laboratóriumba kell küldeni. Ha vízmegvonásos vagy vízterheléses vizsgálatra van szükség, akkor azt orvosi felügyelet mellett fogják végezni.

Diabetes mellitus, amit általánosan diabetesként (cukorbetegségként) említenek, vagy a csökkent inzulin termelés, vagy inzulin rezisztencia következménye és a vér glükózszint emelkedésével jár. A diabetes insipidus független az inzulin- vagy a glükóz szinttől. A régi görögök a betegségek elnevezésekor úgy vélték, hogy a két betegség hasonló, mivel mind a két betegség szomjúsággal és gyakori vizeléssel jár. Abban azonban különböznek, hogy az egyikben (diabetes mellitus) a vizelet édes (cukrot tartalmaz), míg a másikban (diabetes insipidus) nem.

Igen; pótlásként mesterségesen előállított ADH adható azoknak, akiknek centrális diabetes insipidusa van. A nefrogén diabetes insipidusban szenvedő betegeket ösztönözni kell arra, hogy megfelelő mennyiségű vizet igyanak és így pótolják a vizelettel elvesztett mennyiséget. A kezelőorvosukkal beszéljék meg, kell-e módosítaniuk étrendjükön.