Szepszis

A világon évente 20-30 millióra tehető a szepszisben megbetegedettek száma, akik közül 6-9 millióan halnak meg a betegség következtében. A halálozási arány 20% és 36% között van, ami az Egyesült Államokban körülbelül 270 000 halálesetet jelent minden évben. A szepszises eseteknek Magyarországon nincs jelentési kötelezettsége, ezért pontos statisztikák nem állnak rendelkezésre, de becslések szerint hazánkban a halálozási arány magasabb, mint az Egyesült Államokban. A népesség elöregedése, a magas kockázatú beavatkozások, az eszközhasználat számának emelkedése, a multirezisztens kórokozók terjedése játszik vezető szerepet a szepszis kialakulásában. A fertőzés leggyakoribb előfordulási helyei a légzőrendszer, a húgyúti és a gyomor-bélrendszer, valamint a bőr és a lágyszövetek. A szepszis kiváltó okai leggyakrabban baktériumok, illetve azok káros termékei a toxinok, de vírusok,gombák, protozoonok is okozhatják. A szepszis általános jellemzői: láz vagy ritkán alacsony testhőmérséklet, gyenge de szapora pulzus (>90/perc), felgyorsult légzés, megváltozott tudatállapot, esetleg eszmélet vesztés, ödéma (folyadékgyülem), alacsony vérnyomás. A folyamat előrehaladtával a véralvadási tulajdonságok is megváltoznak, kiütések jelentkezhetnek a bőrön, mindemellett a vizelet mennyisége is csökken, vagy teljesen megszűnhet a vizeletürítés. Definíciója szerint a szepszis és annak kapcsán kialakuló, életet veszélyeztető szervfunkciós zavarok összessége, a szervezet infekcióra adott szabályozatlan, nem megfelelő válaszreakciója következtében alakul ki. A szepszisre adott immunválaszt két egymást követő szakasz jellemzi. Az első szakasz egy kezdeti hipergyulladásos válasz, ezt citokin-viharnak is nevezik, amelyet egy kompenzációs gyulladáscsökkentő válasz követ. Az immunválasz gyulladásos és gyulladáscsökkentő szakaszai gyakran egyidejűleg fordulnak elő. A szepszis kezdetén kialakuló halálozásért a szeptikus sokk, míg a későbbi fázisban az immunszupresszió miatti újrafertőződés a felelős.

A szepszis életet veszélyeztető állapot, ezért a tünetek észlelésekor mindenképpen szükséges orvoshoz fordulni.A szepszis hatékony kezelése a gyors felismerésen alapul. Amennyiben a beteg nem fordul mielőbb orvoshoz, a gyógyulási esélyei romlanak, kórházi ápolásra, súlyos esetben intenzív osztályos ellátásra szorul. A diagnózis megállapítása nehéz, mert nincsenek olyan jellegzetes tünetek és speciális vizsgálati eredmények, amelyek csak és kizárólag a szepszisre lennének jellemzőek.

Az orvosok a beteg fizikális vizsgálata során pontozzák az észlelt elváltozásokat, és ezzel párhuzamosan kérnek képalkotó és laboratóriumi vizsgálatokat. Mindezek együttes értékelése szükséges a pontos diagnózis felállításához. A képalkotó vizsgálatoknak a szerepe, a fertőzés helyének kiderítésében van, míg a laboratóriumi tesztek a fertőzés meglétét, a kórokozó azonosítását és a beteg állapotváltozásának nyomon követését teszik lehetővé. A laboratóriumi vizsgálatok elvégzéséhez vérvételre van szükség, de mintát kell venni az infekció feltételezett forrása szerint más testváladékokból is (vizelet, alsólégúti minták, fertőzött folyadékgyülemek, sebek, liquor). A vérmintából a fertőzésre jellemző gyulladásos értékek megemelkednek, magas lesz a fehérvérsejtszám, a C reaktív protein (CRP) és a prokalcitonin (PCT), valamint a szövetek elégtelen vérellátásának következményeként emelkedik a laktát szint is. A PCT egy szepszisre jellemző marker, mely elsőként jelzi, ha a szervezetben baktérium által okozott fertőzés van jelen, A szisztémás fertőzés és szepszis kizárható, ha a PCT<0,2 ng/ml. Szepszis gyanújától számított 2-4 órán belül már mérhető a PCT koncentráció, 24-48 órával később éri el a maximumot és 1-1,5 nap múlva akár 50% -kal is csökkenhet. A PCT mérésével lehet igazolni a szepszis jelenlétét, valamint alkalmazzák az antibiotikum terápia hatásosságának követésére is a kezelés során. A CRP egy máj által termelt fehérje, melynek koncentrációja megemelkedik, ha a szervezetben gyulladás vanjelen. A gyulladás esetén pár órán belül anormál érték tíz, de akár százszorosára is emelkedhet a szintje. A szervezetben jelenlevő fertőzések és gyulladásos folyamatok jelenlétének megállapítására, illetve lefolyásuk nyomon követésére és a kezelés hatékonyságának megítélésére egyaránt alkalmas. A vizsgálat azonban nem specifikus, nem mutatja ki a gyulladás helyét, sem az esetleges kórokozót, így önmagában nem alkalmas egy-egy betegség diagnosztizálására. Ezenkívül az egyes szervek érintettségére vonatkozó paraméterekben is változásokat látunk, pl. a vese alulműködését a kreatinin, a máj érintettségét a megfelelő enzimek, a tüdő gyulladását a vérgáz paramétereinek meghatározásával tudjuk követni. Valamint a véralvadási vizsgálatok is rendkívül fontosak. A vérből és testváladékokból végzett mikrobiológiai vizsgálatok célja a kórokozó direkt kimutatása, és azok antibiotikumokkal szembeni rezisztenciájának vizsgálata. A kórokozó minél gyorsabb azonosításához rendelkezésre állnak még mikrobiológiai gyorstesztek is.

A szepszis kezelése során, amennyiben baktérium okozta minél előbb olyan antibiotikum adása szükséges, amely a legtöbb kórokozó ellen hatásos. Ezt követően, ha sikerül kitenyészteni a fertőzést okozó baktériumot, akkor a kórokozóra specifikus antibiotikumra kell váltani. Az antibiotikum hatásának követésére, a beteg állapotának ellenőrzésére többször történik vérvétel a laboratóriumi vizsgálatok elvégzéséhez. Az ilyenkor alkalmazott széles spektrumú antibiotikumok koncentrációját is gyakran mérjük a laboratóriumban, a biztonságos és hatásos adagolás ellenőrzésére. Ha a szepszist vírus okozza, akkor antivirális szereket adnak a betegnek a kezelés során. Mindezek mellett a beteg állapotának stabilizálásához folyadék terápiát és keringés támogató gyógyszereket alkalmaznak. Súlyosabb állapotú betegek esetében szükség lehet intenzív terápiás ellátásra is.

‍