Mik sorolhatók az utazási betegségek közé?

Tágabb értelemben az “utazási betegségek” elnevezés azokra a betegségekre illetve állapotokra vonatkozik, amelyeket hosszú ideig tartó utazás illetve hazájától távoli tartózkodás során kap meg valaki. A betegségek széles skálája előfordulhat, mivel a betegséget a legkülömbözőbb baktériumok, vírusok, gombák vagy paraziták előidézhetik. A betegségek fellépése különösen gyakori a fejletlen országokban, ahol a közegészségügyi állapotok alacsony szintűek, de előfordulhatnak távoli, fejlett országokban is. (Fontos megjegyezni, hogy az alábbiakban tárgyalt betegségek közül néhány - pl. az AIDS vagy a vírusos hepatitis - világszerte elterjedt, így ezeket nem csak mint utazó, de mint otthon élő bárki megkaphatja saját hazájában is.) Minden úticélnak és minden földrajzi helyszínnek, beleértve a saját otthoni környezetet is, megvan a saját, egészséget veszélyeztető kockázata. A helyi lakosság általában jól ismeri ezeket a veszélyeket, és mindent megtesz a betegségek megelőzése érdekében. Nyilvánvalóan nagyok azonban a különbségek a veszélyeket illetően, ha valaki pl. egy európai vagy észak-amerikai erdőségekben akar túrázni, egy szafari látogatáson akar részt venni, vagy egy trópusi országban akar egy szállodában lakva huzamosabb időt eltölteni. Az utazónak alaposan fel kell készülnie az adott területen rá leselkedő veszélyekre, ugyanis kellő odafigyeléssel, megfelelő magatartással sok betegség megelőzhető! Utazás előtt időben (kb. 2 hónappal az utazás kezdete előtt) célszerű orvossal megbeszélni a tennivalókat. A megbeszélésen ki kell térni az utazás helyszínére, idejére, időtartamára, a tervezett tevékenységekre. Számba kell venni a veszélyforrásokat, az étkezési szokásokat, az ivóvíz minőségét, a szükséges gyógyszerelést illetve védőoltásokat (megelőzésre vagy adott betegségekre).

Az utazók betegségét gyakran ürülékkel vagy földdel szennyezett étel vagy víz okozza, de betegséget okozhat a fertőzött állatokkal vagy az azokból származó szövetekkel (pl. kikészítetlen bőrökkel) való érintkezés is. Az ilyen fertőzéseket az ember általában illat vagy íz alapján nem képes azonnal észlelni. Számos vektor (szúnyog, légy, kullancs) is képes fertőzést átvinni az emberre; erre a rovarok csípésének észlelésekor mindig gondolni kell. A természetes vizekben való tartózkodáskor, vagy a parton mezitláb sétálva is számolni kell betegséghordozókkal. A természet hordozta veszélyeken kívül az emberi tényezők is hozzájárulhatnak egy-egy betegség kialakulásához. A tűátadással történő intravénás kábítószerezés, egy másik ember vérével vagy váladékával (pl. nyál) történő közvetlen érintkezés, a mechanikai védelem nélkül folytatott szexuális aktus magukban hordják a megbetegedés lehetőségét.

A betegségek tünetei széles határok között változhatnak: Vannak nagyon enyhe lefolyásúak, amelyek maguktól gyógyulnak, vannak, amelyek többnapos kellemetlen közérzettel járnak, és lehetnek olyanok, amelyek azonnal vagy a későbbiekben is állandó kezelést igényelnek. Előfordul, hogy a betegség csak az utazást követően lép fel, esetleg ciklikusan jelentkező tünetekkel, fokozatos állapotromlással. Vannak olyan betegségek, amelyek kezelés hiányában vakságot, szervleállást, kómát, esetleg halált okozhatnak, ezért az utazás után jelentkező tüneteknek mindig fokozott fontosságot kell tulajdonítani. A kezelőorvost mindig tájékoztatni kell az utazás tényéről, még akkor is, ha a hazaérkezés óta több hónap is eltelt.

A leggyakoribb utazással kapcsolatos a betegségtünetek a hasmenés, émelygés, hányás, láz és bőrkiütések. A hepatitis (májgyulladás) jelentkezhet sárgaság formájában (a bőr és a szemfehérje sárga elszíneződésű), a fejfájás utalhat meningitisre vagy encephalitisre (a gerincvelői folyadék illetve agyvelő fertőzöttségére). Néhány betegség légzési tünetekkel (köhögés és/vagy nehézlégzés) jár.

Néhány betegség az egész világon elterjedt, a védőoltások felfedezése előtt ezek a betegségek gyakran okoztak kisebb-nagyobb járványokat. Azokban az országokban, ahol a népességet jelenleg sem képesek védőoltással ellátni, ezek a betegségek ma is jelen vannak, és endémiát (kisebb területre korlátozódó megbetegedéseket) vagy epidémiát (nagyobb területen történő betegség-fellángolást) okoznak. Ezek a területek veszélyt jelentenek azon utazók számára, akik nem részesültek védőoltásban és nem védettek ezekkel a betegségekkel szemben. Ugyancsak veszélyeztetettek a nem teljesen immunizált gyermekek és a csökkent  immunrendszerű személyek is.
Korunkban számolni kell azzal is, hogy a betegségeket bevándorlók is behurcolhatják.

Az utazási betegségek közül a leggyakoribb az utazók hasmenéses megbetegedése. (Szűkebb értelemben véve sokszor ezt hívják utazási betegségnek.) A hasmenés bárhol a világon előfordulhat, és a legkülönbözőbb baktériumok, vírusok, paraziták okozhatják. A hasmenést okozó kórokozók mindenféle vízben és ételben előfordulhatnak, különösen akkor, ha azok nem megfelelően voltak kezelve, illetve elkészítésükkor nem tartották be a higiénés rendszabályokat. Leggyakrabban az alig átsült vagy nyers húsokkal, a tenger gyümölcseivel (halak, rákok, kagylók), zöldségekkel, gyümölcsökkel vihetők át a mikroorganizmusok, de veszélyesek lehetnek a csapvíz, a tej és a tejtermékek is. A jégkockával fogyasztott italok is veszélyesek lehetnek, mivel a jégkockát gyakran csapvízből készítik, és az alacsony hőmérsékletet a legtöbb kórokozó jól bírja.
Az emberek szervezete legtöbbször jól alkalmazkodik a helyi baktériumokhoz és vírusokhoz, de a más helyről származó mikroorganizmusok már problémákat okozhatnak. A különböző élősködők egyaránt veszélyeztetik a helyi lakosságot és az utazókat. A vírusok és bakteriumok által okozott hasmenés általában a fertőzést követő néhány órán belül kialakul és antibiotikumos kezelést általában nem igényel. Néhány esetben, pl. Salmonella és Shigella okozta fertőzések, az inkubációs idő 2-3 nap lehet. Ennél is hosszabb lehet az inkubációs idő a paraziták okozta hasmenéseknél, és megfelelő kezelés hiányában akár idült betegség is kialakulhat.

A májgyulladást és sárgaságot okozó Hepatitis A vírus (HAV) vízzel vagy szennyezett étellel kerülhet a szervezetbe. Ugyancsak májgyulladást okozhatnak a Hepatitis B vírus (HBV) és Hepatitis C vírus (HCV) is, ezek azonban kontakt úton, közvetlenül vérrel vagy nyállal érintkezve vihetők át. Az óvszer nélkül történő szexuális aktus, a nem-higiénés körülmények között végzett tetoválás magában rejti a HBV vagy HCV fertőződés, és esetleg más, pl. HIV és egyéb nemi úton terjedő betegségek veszélyét.

A lázzal járó megbetegedések közül a leggyakoribbak a malária, a dengue láz és a sárgaláz. Mindhárom betegség kórokozóját a szúnyogok terjesztik, és leginkább a trópusokon elterjedtek. A sárgaláz ellen van védőoltás, amelynek megléte a veszélyeztetett országokba történő belépéskor kötelező. (A védőoltás a kiutazás előtt az Országos Epidemiológiai Központban, 1097 Budapest, Gyáli út 2-6, telefon: 06-1-4761100, igényelhető. Ugyancsak itt állítják ki az oltást igazoló nemzetközi oltási könyvet is.) A malária megelőzésére és kezelésére gyógyszerek vannak. A dengue láz vírusa ellen nincs védőoltás, és egyre nagyobb területeken elterjedt. Mindhárom betegség megelőzésére a legjobb módszer a szúnyogcsípések elkerülése. (Riasztó spray-k és krémek, szúnyogháló, a szabadban fokozott figyelem.)

Az utazások során előfordulhatnak megfázások, náthák. Különösen gyakori ez a légkondicionált térben (tipikusan pl. repülőgépeken, szállodai szobákban, de akár gépkocsiban) való tartózkodást követően. Az utazások során vagy azt követően jelentkező náthaszerű tüneteket az átlagosnál komolyabban kell venni, mert egyes súlyosabb betegségek is gyakran hasonló tünetekkel indulnak.

következő
Az utolsó módosítás dátuma  01.04.2009

Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt: itt ellenőrizheti Portálunk oldalai megfelelnek az egészségügyi információk megbízhatóságát és hitelességét garantáló HONcode előírásainak. Ezt:
itt ellenőrizheti
.